A karaván vezetője Helias, a vadászok vezetője Anne, Helias testvére volt.

- Ki vagy idegen? – kérdezte Helias. - Miért ólálkodsz a karavánunk közelében?

- A nevem Attyla, és az Észak-vidékről származom. Nem ólálkodtam, csak érdeklődni szerettem volna, hogy hol találom meg Samarkand városát.

- Nagy szerencséd van, mi is éppen arra tartunk. Tevéink tele vannak áruval, szóval elkel a segítség az út során. Ahogy látom eléggé erős vagy, s egy különleges fegyvert is viselsz. Megnézhetem? – kérte a fegyvert a karaván vezetője.

- Szívesen oda adnám, de ezt a fegyvert a volt mesteremtől kaptam, aki egy varázslattal a kezemhez ragasztotta. – közölte sajnálóan Attyla.

- Értem, hát el kell, hogy ismerjem, még soha nem láttam ilyen szép fegyvert. – továbbra is csodálkozott Helias. – Nos, emberek! Elég volt a lazsálásból! – folytatta. - Induljunk! Kémek előre! Figyeljetek az utat, errefelé nagyon sok rabló járkál.

Az utazás nagyon sokáig tartott.

Már több mint egy hónapja úton voltak, Attyla bebizonyította, hogy erős és bátor harcos, kivívta a testvérpár tiszteletét és barátságát.

De az igazi veszély még előttük állt, nem is sejtették, hogy a következő napjuk lehet, hogy az utolsó lesz.

Már csak egy napi járásra voltak, amikor az egyik kémjük, Shessy őrülten futott a karaván felé

- Rablók, rablók! – kiáltotta.

De már késő volt, hiszen a távolban már kirajzolódott négy tolvaj alakja.

- Hol vannak a többiek? - kérdezte Anne.

- Meghaltak. Én is alig tudtam megmenekülni. Valamilyen varázslatot használtak, a földhöz szorították a fegyvereinket. – mondta Sheesy.

- Négyen vannak, mi is négyen vagyunk. Hol itt a probléma? Megpróbálhatjuk feltartóztatni őket, addig ti próbáljatok meg eljutni a városba és küldjetek segítséget. – mondta cinikusan Attyla, már-már sejtve végzetét.

- Gyerünk fiúk! Adjunk bele mindent! Nem akarok hazudni, de ha rájönnek a cselre és előbb ránk támadnak, semmi esélyünk nem marad. – kételkedett Anne.

- Bízunk benne, hogy nem. – mondta Helias. - Vigyázzatok magatokra, mi megpróbálunk minél hamarabb segítséget küldeni.

- A mesteremnek volt egy mondása, miszerint mindig a remény hal meg utoljára.

(folytatása következik)