Alexandriát Nagy Sándor alapította i. e. 331-ben, és önmagáról nevezte el. A hódító hasonló módon elkeresztelt új városai közül az egyiptomi vált a leghíresebbé és legnagyobbá. Évszázadokon át az ókor egyik legpompásabb, legnagyobb városa volt (méret tekintetében csak Róma előzte meg). Híres volt, mint a tudományok székhelye. A monda szerint Nagy Sándornak álmában egy aggastyán jelent meg és Homérosz sorait idézte, amelyekben Pharosz szigetét említi; ez bírta rá, hogy ott építse meg a várost. A tenger és a Mareotisz nevű parti tó között húzódó homokos partszegélyen épült Deinokratesz építész tervei szerint. 19 km volt a kerülete. Az előtte fekvő Pharoszt egy hatalmas, 7 stadion (1290 m) hosszú gáttal (Heptasztadion) a parthoz csatolták, így keletkezett a nyugati (Eunosztosz) és a keleti (ún. Nagy-) kikötő. Ma is ez Alexandria két kikötője. A masszív Heptasztadion időközben 500 méter szélességűre nőtt azáltal, hogy a tenger folyton kavicsot és törmeléket hord és rak le melléje. A csatornák rég eltömődtek, amelyek a két kikötőt összekapcsolták.
A város legszebb része az ún. Brukheion vagy Basaleza volt a „nagy kikötő” déli szélén, amelyben a királyi palota volt összes melléképületével. Ott állt a világhírű Muszeion, mely több évszázadon át a világ szellemi középpontja volt: benne helyezkedett el az állítólag 700000 tekercsből álló könyvtár. A parthoz közelebb emelkedett Poszeidón temploma és a színház. A Brukheion keleti végén álltak az ún. Kleopátra tűi, két karcsú obeliszk a I. e. 16. századból, amelyek egyike 1878 óta Londonban, másika pedig 1880 óta New Yorkban van. A Brukheiontól délre emelkedett a pompás Gümnaszion 200 méteres oszlopcsarnokával és ettől keletre, a Kanoposz-kapu előtt terült el a nagy Hippodrom (lóversenypálya).

San Stefano, Alexandria
A várostól délnyugatra a Serapeian állt amely a római Capitolium után az akkor ismert világnak legpompásabb épülete volt s 200 000 tekercsből álló értékes könyvtárt foglalt magában. A Serapeion tágas helyiségében a Kr. u. 4. században egy római praefectus, Pompeius, Diocletianus császár tiszteletére hatalmas oszlopot állíttatott, amely a romok között még ma is áll, és a Pompeius oszlopa nevet visel. Egy darab vörös gránitból van faragva, melynek magassága 20, átmérője pedig 2 és fél méter. A korinthoszi stílusú oszlop talapzatával és fejezetével együtt összesen 32 méter magas. I. Napóleon rendeletére belevésték a francia katonák nevét, akik 1779. július 2-án, a város ostroma közben estek el, és sírjaik az oszlop tövében találhatók.
Az egész városnak azon a hatalmas területen volt a központja, amelyen derékszögben szelte egymást Alexandria két, 30 méternél is szélesebb főútja. Nagy romhalmazok, oszlopok és számos ciszterna jelzi még most az utak irányát. Nyugaton volt a föld alatti nagy Halottak városa (Nekropolisz), amely egészen az ún. Kleopátra fürdőjéig terjedt.
Az idők folyamán sok régi márvány- és gránitszobor került Rómába és később Konstantinápolyba, sok mást pedig a tenger öntött el. Mikor a rómaiak Kr. e. 30-ban Alexandriát elfoglalták, a városnak körülbelül egy millió lakosa volt. Az alexandriai lakosság etnikai összetételét tekintve igen kevert volt: leginkább görögök, egyiptomiak és számos zsidó élt itt, azonkívül az akkor ismert világ minden részéből való megfordultak itt.

A Pharosz sziget keleti fokán emelkedett a híres világítótorony, amelyet a Kr. e. 3. században I. Ptolemaiosz Szótér uralkodása alatt Szósztratosz épített; nyolcemeletes és 160 méter magas volt, fénye 300 sztadionnyira (50–60 km) látszott a tengeren.