Fényözön öntötte el a szurdokot. Ahogy Bohus Attylára támadt, mind a két tiltott fegyver ragyogni kezdett, majd hirtelen eltüntek. Újra a sötétség lett úrrá.

A két harcos csak állt egymással szemben, nem tudtak mit kezdeni egymással. Mindkettejük fegyver nélkül maradt, Bohus dühében ököllel támadt rá Attylára, de ő sikeresen félrehúzta a fejét, és elkapta Bohus karját.

Mindenki elhalkult. Egyszer csak egy fénynyaláb jött le az égből, ami mindkettejüket félrelökte. A földön hevert Attyla nyila, kéken ragyogva.

Bohus érte nyúlt, de az felszállt, és Attylához repült.

- A fegyverem legyőzte a tiédet. – mondta Attyla. – Erősebb a tiéd gazdájánál.

- De ez hogy lehet? – értetlenkedett Bohus.

- A két fegyver ereje a gazdájuk erejéből fakad, úgy tűnik győztem. Ki adta neked a kardot?

- Egy híres tolvajtól kaptam, aki méltónak talált rá, hogy őrizzem. A nevét nem árulhatom el. – mondta Bohus.

- Mindenesetre a fegyvere ereje most már az enyémet táplálja. Győztünk. Ekkora erővel nem tudtok szembe szállni. – közölte Attyla az ellenfelével.

Bohus fejet hajtott a samarkandi sereg előtt, elismervén a győzelmüket. A többi életben maradt constantini harcos is így tett.

A csatát megnyerték, de a háborút még nem. Constantine seregének egy része csatlakozott a samarkandiakéhoz.

A távolból segítségkiáltásokat hallottak, a két vezér kifutott a szurdokból, hogy megkeressék, honnan jön.

Három kereskedő kiabált, futottak, hátrahagyva a szállítmányukat. A szurdok bejáratához értek, meghátráltak, amikor észrevették Attylát és Bohust és az ott álló több száz harcost.

A távolból lovak léptei hallatszódtak. Néhány tolvaj üldözte őket.

Attyla felhúzta az íját, és lőtt az egyik felé. A nyílvessző hirtelen hárommá változott, és mindegyik telibe talált egy-egy tolvajt.

- Így már biztonságban vagytok. – mondta Attyla. – Hová tartotok?

- Samarkandba tartottunk. – felelte ámuldozva az egyik kereskedő.

- Mi éppen Constantine felé haladunk, nem kísérhetünk tovább benneteket.

- A tevéinket megölték, és az árukat a tengerbe dobták. Már nincs miért oda mennünk. De még vannak társaink, akik védelemre szorulnak.

- Akkor fogjátok a tolvajok lovait, és csatlakozzatok hozzánk. – ajánlotta fel Attyla a kereskedőknek. – Constantineban már biztosan várnak bennünket, de immár mi vagyunk túlerőben. Bohussal elindulunk segíteni a társaitokon, ti addig pihenjetek meg a szurdok kijáratánál. – majd lóra is szálltak, és elvágtattak Constantine irányába, a messzeségbe.

 (folytatása következik)