Az Unikornis hercegnő 6. – Karakoram temploma
Sári László 2008.10.08. 22:20
65. rész, megjelenés: 2008.10.08., szerkesztve: 2008.10.06.
- Ülj le mellém, elmesélem hát Karakoram történetét. – szólt Marynek az öregember. - Ez a csata réges-rég történt, ami a mai napig fájó emlék minden hotani lakos számára. Régen e tájat gyönyörű tarka virágok borították, s a templom gyönyörűsége elvakította az idelátogatókat.
- Tudod, hogy miért hoztalak ide?- kérdezte, már tudván a választ az öregember.
- Nem igazán. - Felelte Mary.
- Már évszázadok óta az emberek kik különleges tettekre voltak hivatottak, ezen templom belsejében találták meg a választ arra, hogy milyen erőt is szánt nekik a sors. Odabent te is megtudhatod neked milyen erőt szánt a végzet. – majd kételkedő hangon eltűnődött a remete. – Már, ha szánt egyáltalán.
- Értem mester. Tehát odabent elválik, hogy hős leszek-e vagy halandó? -mondta Mary önmagában szintúgy kételkedő hangon.
- De mitől lett ilyenné egész Karakoram? Mintha egyszer csak jött volna egy óriási hóvihar és mindent beterített volna. - kérdezte Mary.
- Mint azt mondtam minden harcosnak itt válik el mivé lesz. De mint azt már te is tapasztalhattad, nem csak jó létezik a világon és megesik, hogy azok, akikről azt hittük hősök, végül gonosszá és nagyravágyóvá válnak, s még isten se tudja mekkora hatalomra tesznek majd szert egyszer.
- Nos leányom …– mesélni kezdte rejtélyesen az öreg.
…
- … Ez történt itt.
- Én ebből egy szót sem értek. - szólt Mary az öreg úrra.
- Seryn. Így hívták azt a lányt, aki ezt tette. Soha nem felejtem el, ami aznap történt. - Mesélte szomorúan az öregember, s közben egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
- Seryn a lányom volt s egyben a legjobb tanítványom is. Nagyon hasonlított rád. Arca olyan gyönyörűen ragyogott a napfényben, mint a gyémánt. Nos, hát tévedtem mikor azt hittem, hogy készen áll az utolsó próbára, a lélek próbájára. Emlékszem, mintha ma lett volna – folytatta az öreg. - Imádott énekelni, s aznap az úton is mindig azt a dalt énekelte, amit anyjától tanult még kiskorában.
- Mester! Ha nem akarod, nem kell elmesélned. - mondta Mary együttérzően, látta, hogy mesterének nehezére esik beszámolnia.
- Tudnod kell az igazságot. A templomhoz közeledvén Seryn egyre csak a hatalmas erőre tudott gondolni, ami hamarosan a birtokában lesz. Jókedve átment nagyravágyásba, s már az éneklést is abbahagyta. A templom bejáratánál el kellett búcsúznunk, mivel oda más nem léphet be, csak aki igazán méltó rá. Emlékszem, a szemébe néztem és azt mondtam odabent a szívedre vigyázz s ne a testedre.
(folytatása következik)
|