Az elátkozott tolvajok 2. – Avagy a feledésbe merült tolvajsereg
Sári László 2008.06.04. 10:57
63. rész, megjelenés: 2008.06.05., szerkesztve: 2008.06.04.
A szelence bezárult.
De Cathrinenek volt egy törvénye, amit minden tolvaj köteles volt betartani s ha eljön az idő gyakorolni azt. E törvény nem mondott ki mást, mint:
- Ha nekem mint vezéreteknek bármi bajom esne kötelességetek új vezetőt választanotok kihez kötelesek vagytok hűségesek s engedelmesek lenni.
Így szólt tehát a törvény. Cathrine félelmetes uralkodása alatt senki nem mert szembeszegülni akaratával, a mendemondák szerint ereje akkora volt, hogy még a halál után is képes volt lecsapni az árulókra. Éppen ezért a jangani hercegnővel való incidens után, a fennmaradt tolvajok új klánt, s egyben
új vezért kellett, hogy válasszanak. De ez nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzott. A Vezér, s hű segédje ThiefSoldier nélkül a tolvajok olyanok voltak mint egy céltalan, nagyravágyó és szervezetlen banda.
Először a vezér utódját kellett megválasztani, de ez nagyon bonyolultnak bizonyult hiszen ki ne szeretett volna a világ legnagyobb tolvajseregének újdonsült vezére lenni?
A tolvajok kapzsik és túlságosan nagyravágyóak voltak, éppen ezért senki nem volt méltó előző vezérük hatalmához. A szétszórt sereg hosszú hónapokon át mást sem csinált csak borozgatott mulatott és paráználkodott. Egy vérvörös tavaszi reggelen mikor még mindenki kómás állapotban elterülve fekszik a földön az azt megelőző napi mulatság után, egyszerre csak kinyílt a tolvajok csarnokának óriási ajtaja s egy fekete paripán, mint egy árnyék suhant át a csarnokon a régi vezér trónja felé. A tolvajok rémületükben kezdtek kijózanodni s egyikük kérdőre vonta az árnyat.
- Te meg ki a pokol vagy? Majd abban a pillanatban a semmiből egy csapat árnyék jelent meg, és tőrt szegeztek a tolvajok torkának.
- Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj új vezéreddel! Kiáltotta fennhangon az árnyék. A terem úgy berezgett, mint mikor régen Cathrine tartott harci szónoklatot. Ekkor a tolvajok tudták, habár nem akarták elhinni, de ki más lehetne ugyan ilyen, mint ...
- Én vagyok Cathrine fivére s egyben a ti új vezetőtök! - szólt az árnyék.
- Dehisz hogyan? Hiszen te, már réges-rég meghaltál! - mondta a tolvajok boszorkánya.
- Hahaha! Mit nekem élet vagy halál? Én legyőztem mindkettőt! - szólt gúnyosan az árnyék. - A nevem Sanmael és Cathrine testvére, egyben a ti új
parancsnokotok vagyok. – szólt mély hangjával s egy csettintéssel visszahívta árnyait a homályba.
Ekkor a tolvajok egymásra néztek s meghajoltak az új vezető előtt.
- S mi lenne első parancsod, nagyuram? - kérdezte Cathrine egyik volt követője.
- Ahogy elnézlek titeket nem vagytok más, mint egy falka veszett kutya! – üvöltötte - De majd ezen változtatunk s megígérem ti lehettek majd a Föld
legerősebb katonái. Velem megtanulhatjátok, hogyan váljatok árnyékká s akkora erőt adományozok nektek, hogy nem lesz élő vagy démon, ki az utatokba mer állni! - szólott Sanmael.
A buzdító beszéd hallatán minden tolvaj tudta, hogy tényleg ő Vezérük utódja s készek voltak őt akár a halálba is követni, csakugyan mint elődjét. Továbbá a nagyúr parancsba adta, hogy mostantól a Tolvajok akadémiáját átnevezik A feledés s csend társaságává.
Mindezek után a tolvajok hosszú éveken át feledésbe merültek s a kereskedelmi útvonalak felszabadulttá váltak, de a fenyegetés még koránt sem múlt el, csak várt, s készülődött a sötétben, hogy egy arra alkalmas napon a feledés rettegéssé változzon, és ne legyen ember a Földön ki szembe tudna szállni a Feledés társaságával.
|