Réges-rég, Hotan városában élt egy család, kiknek már több, mint száz generáció óta feladatuk volt, hogy megvédjék a világ legszebb és legelőkelőbb állatát, az unikornisokat. Sajnos ezen állatokból már alig volt pár száz darab világszerte.

Egy szép sápadt tavaszi reggelen Mary úgy gondolta, elviszi kicsit mozogni családja, és egyben Hotan egyetlen kancáját, Csillagfényt.

Maryt a városlakók csak Unikornis hercegnőnek gúgynotlák, ugyanis, az akkor még csak nyolc éves kislány a pajtásai helyett az állatokkal játszott, és őket érezte igaz barátainak.

Marynek,  ahhoz, hogy elvihesse Csillagfényt, engedélyt kellett kérnie apjától, de az nemet mondott. De a leány, megszegvén apja utasítását, mégiscsak kivitte a szent állatot a Hotanhoz közeli erdőbe.

Telt, múlt az idő, ember, s állat is nagyon jól mulatott együtt, mikor egyszer csak Csillagfényt furcsa félelem fogta el.

- Hé! Mi bajod? Nyughass! – csitította a lány, de az unikornis nem engedelmeskedett.

Ekkor egy fekete ruhás alak lépett elő a fák közül, ki pofont adott a gyermeknek, és megpróbálta ellopni a szent állatot.

Csillagfény nem engedelmeskedett, erre a tolvaj fogta a fegyverét és leszúrta az állatot.

- Ne! - kiáltotta zokogva még a pofontól igen csak kómás állapotban lévő Mary.

A tolvaj ekkorra már tova tűnt a fák között.

Csillagfény összeesett, és iszonyú fájdalmai közepette halkan nyerített.

- Csillagfény! Ne! Nem lesz semmi bajod. Meg fogsz gyógyulni. – zokogott a kislány, és hallotta, hogy legjobb barátja szívverése egyre csendesebb lesz, majd végül teljesen elhalkul.

Maryben ekkor kusza és kegyetlen gondolatok támadtak. Felállt, és csöndben elindult hazafelé.

(folytatása következik)