- Ne mocorogj! – suttogta NightHunter a lassan föleszmélő Leonnak.

- Miért van ilyen sötét?

- Nem tudom, de mondtam, hogy ne mocorogj! – suttogta újra. – Valami mozog a padlón.

A két vadász a falra kötözve találta magát.

Kinyílt a terem ajtaja, vakító fény szűrődött be, majd a világosságot eltakarva egy hatalmas csákányos lény lépett be hozzájuk.

- Ki vagy te? – kérdezték szinte egyszerre a vadászok.

- Az most nem érdekes. – kapták a választ a csákányostól.

- Engedj el minket!

- Nem tehetem. – zengett a terem a koponyafejű lény üvöltő hangjától.

- Nekünk fontos küldetésünk van. El kell szállítanunk a tolvajok szelencéjét Jangan hercegnőjének. Kifutunk az időből, el akarják lopni.

- Sajnálom, de a szelence már nincs itt.

- Ez lehetetlen!

- A szelencét már réges-rég elszállították.

- De mégis hová? – kérdezte csalódott hangon NightHunter.
- Az nektek már úgyis mindegy, hiszen hamarosan meghaltok. Megsértettétek szent helyünket, ezért bűnhődnötök kell. – kiáltotta mégerősebb hangon a csákányos, majd felemelt egy bogarat a földről. – Ezt a bogarat lélekszívó bogárnak nevezzük. Amikor megeszi az embert, vele együtt megeszi a lelkét is. – majd rádobta Leonra a bogarat.

- Ne, ne! – üvöltözött Leon.

A bogár hegyes lábaival futott végig Leon testén, majd lemászott róla.

- Ne aggódj! Ezek a bogarak még túl fiatalok, és nem tudnak egyedül táplálkozni. Meg kell őket tanítani rá.

Ezek után egy emberi holttestet cipeltek be a vadászok elé, és meggyújtották a teremben lévő összes fáklyát.

- Jó szórakozást! – mondta gúnyosan a lény, majd kilépett a teremből.

- Mihez kezdünk most? – kérdezte Leon, majd abban a pillanatban a talaj púposodni kezdett előttük.

(folytatása következik)