Több száz éve már, hogy szárazság uralta az Oázis birodalmát. A homokos sivatagban, a vörösös sziklás talajzat mentén, csupán csak néhány helyen élt bármilyen élőlény is, a gaz kivételével. Az utazóknak, kereskedőknek is meg kellett bírkózniuk a tudattal, hogy a sivatagot átszelő úton az ott élő, külön erre a terepre edzett, száraz szférához hozzászokott, mutálódott lények, amik a szinte az örökös nappalokon sohasem pihennek, veszélyeztethetik az útjukat. Régi történet ez, hogy hogyan keletkeznek az Oázis porfelhői.

Még időszámításunk előtt egy arrajáró indiai kereskedő- és felfedezőcsoport tért rá a kietlen útra. Talán az elsők között lehettek, kik arra merészkedtek. Kígyótenyészetük volt, bőrt és méregellenszert árultak. Vagy tizen lehettek, furcsa, apró szerzetek.

Az út folyamán, a már térképen ismert tó felé haladtak, hogy ők és a tevéik is megpihenhessenek. Mivel addigra az összes kulacsuk kifogyott, nagyon szomjasok voltak már. Ruhástul futottak a vízbe.

Észre se vették, hogy a zsebeikben lévő kígyóméreg ellenszer beleszivárgott a tó vízébe, amiből ittak.

Pár órányi pihenés után minden gond nélkül továbbindultak.

Néhány nap múlva elhagyták az Oázis területét, onnantól tágas út vezetett tovább a sziklák között. A hőség egyre elviselhetetlenebbé vált.

A kígyók ketrecei rongyba voltak tekerve, nehogy megijesszék a tevéket.

De azonban a hőség következtében a kígyók megvadultak, és a forró, megpuhított vasrácsok között sorra kikúsztak. Csak a tevéket és a mellettük mozgó kereskedőket látták, amik felingerelték őket, és rögtön támadásba is lendültek. Több tucatnyi kígyó mérgezte meg az embereket, akikben néhány napja már benne volt az ellenszer. De az a túlzott méreganyagoktól nem hatott, hanem az ellenkezőjére fordította a hatást. Szinte mindenki azonnal meghalt. A kígyók magukra maradtak a hőségben, szemükben élet és tűz ragyogott. A hímek és a nőstények egymásba kapcsolódtak egy gomolyagot alkotva. Majd hamarosan szétszóródtak, mindegyik máshová, egy árnyékos részre.

Hónapokkal később a kígyók többsége elpusztult a szárazság miatt, a többiek tojásokat raktak. Számukra is elviselhetetlenné vált a hőség. Lehetetlen volt számukra az életbenmaradás.

Újabb hónapok teltek el, mindig csak néhány csúszó-mászó maradt életben, de a tojásokkal mindig újakat telepítettek a környékre, megfiatalítva generációjukat.

Éveken át így ment ez, amég az újszülöttek lassacskán alkalmazkodni kezdtek. Testük nagyobbra nőtt, mint elődeiké, gyorsabbá váltak, generációról generációra alkalmazkodni kezdtek a forró klímához.

Mára már annyira fejletté váltak, hogy szervezett, intelligens társadalomban élnek.

Olyan gyorsan mozognak, hogy porfelhőt kavarva megnehezítik a kereskedők útját, akikre prédaként tekintenek.