A barlang
Sári László & Zárai Zsolt 2007.07.03. 09:54
45. rész, megjelenés: 2007.07.03., szerkesztve: 2007.07.03.
Sivatagi vihar tombolt, miközben a tolvajok Downhang felé vágtattak. Szétszóródva, kis sávokban haladtak külön-külön, hogy ne maradjon egyetlen egy apró kis terület se, amit nem fésültek át. A szálló homok megnehezítette dolgukat, álarcukkal majdnemhogy még a szemüket is teljesen el kellett takarniuk. A város mellett elhaladva lelassítottak, nehogy szem elől tévesszék egymást, és a lovak se bírták már a megpróbáltatást. Leszálltak a lovakról, majd sétálva meneteltek tovább.
Eközben a vadászok és a két kereskedő már a céljuk közelében járt, ők már látták a vihar közeledtét ezért sietősre fogták dolgukat és hamar be is futottak a vihar elől biztonságot nyújtó kanyonba, ahol megpillantották a barlang bejáratát.
- Mi itt maradunk és őrködünk! – ajánlotta fel a két kereskedő. A vadászok csak helyeseltek rá, nem tudták mennyi veszély leselkedik odabent. Bíztak abban, hogy kint nem történhet semmi bajuk a társaiknak.
NightHunter és Leon felment a rövid lépcsősoron, majd az ajtó előtt találták magukat. Megpróbálták kinyitni, de az nem engedte magát. Négyen próbálták meg belökni a gyémántburkolatú ajtót, de nem sikerült nekik.
NightHunter töprengeni kezdett, és abban a pillanatban észre vett egy csillogó tárgyat az ajtó melletti kidőlt szobor tövében. Odahajolt hozzá és felvette a ragyogó kristálykövet. Felállt, majd a szemével vizsgálni kezdte az ajtót. Ekkor észrevett egy a kristály formájához hasonló rést a kapun. A bölcs NightHunternek nem sokat kellett gondolkoznia, hogy mit is tegyen, egy határozott mozdulattal beleillesztette a kristálynak álcázott kulcsot. Nem történt semmi. NightHunter nem adta fel, leült és gondolkozni kezdett. Ismét körbenézett, s írásjeleket vett észre a lába alatt. Minden tudása ellenére képtelen volt kiolvasni azokat. Leon odaült mellé és faggatni kezdte társát a bejutás lehetőségéről. Ketten vizsgálták a jeleket, amikor kis idő elteltével Leon mosolyogni kezdett és ez a mosoly hamar hihetetlenül nagy kacagásba ment át. NightHunter nem igazán értette társa jókedvét és megkérdezte, hogy mi ilyen mulatságos. Leon felállt és NightHunterrel szembe ült, az írásjel másik oldalára.
- Én el tudom olvasni! Ezek a földszellemek írásjelei.
Ekkor Leon kezét társa vállára tette, majd gúnyos mosollyal az arcán így szólt:
- Ne csüggedj! Még a legbölcsebbek is el szokták téveszteni néha.
- Ne gúnyolódj. Akkor hát olvasd, ha tudod!
Mindketten felálltak, s Leon kántálni kezdte a varázsigét.
- ”Exmarthey du ma peira!” – szólt a földszellemek nyelvén, ami igazából csak annyit jelentett, „nyisd ki ezt a kaput!”.
A kapu kinyitódott, s a vadászokat megcsapta a félelem és a halál szaga.
(folytatása következik)
|