Két bátor vadászunk, NightHunter és Leon elindult vissza Downhangbe, hogy ott társakat megkeresék, s velük együtt elinduljanak a Dungeonba. Útjuk ugyanolyan fáradalmas volt, mint azelőtt, de most gyorsabban haladtak. Öt nap utazás után elérték Downhanget.

Ám a helyén csak egy romos város maradt. A két vadász, amint meglátta ezt, gyorsan berohant, hogy megnézzék, akadtak-e túlélők.

Élő embereket nem láttak sehol, csak hullákat. Mindegyiknek hiányzott a szeme.

- Földszellemek! Gondolhattam volna, hogy előbb-utóbb megtámadják szeretett városunkat, Downhanget! – ordított fel Leon a hullák láttán.

- Leon, ne légy dühös! Ők csak a saját fajtájukat akarják fenntartani, úgy, ahogy mi! – szólt NightHunter.
- NightHunter, ne okoskodj, kérlek! Te ezt nem értheted! – idegeskedett Leon.

- Mégis miért nem? – érdeklődött a farkas-ember.

- Mert te farkasok szülötte vagy, nem értheted az emberi érzelmeket! – szólt csöppet sem udvariasan Leon.

- Ne hidd azt, hogy csak, mert farkasok gyermeke vagyok, nem értem az emberek szívét! Mondd el, mi bántja szívedet!

- Ha így akarod. Itt élt anyám, 62 éves özvegyasszony volt. Valószínűleg ő is meghalt, ahogy a többi ember is itt, Downhangben. Ő volt az utolsó ember a családomból. Mindenki más meghalt. Csak ő maradt nekem. De most már ő sem. – fakadt ki Leon, azzal sírni kezdett.

- Barátom, megértelek. De utunkat folytatnunk kell. – szólt bölcsen NightHunter, ám amint mondatát befejezte, emberi hangokat hallott. Két férfi beszélgetését.

- Leon, gyere, menjünk oda hozzájuk! Biztosan ifjú kereskedők! – mondta NightHunter, azzal el is indult a hangok felé. Leon követte. A két férfi valóban kereskedő volt,  méghozzá igen megviselt kereskedők.

- Isten hozott, ifjú kereskedők! – köszönt NightHunter.

- Köszönjük, vadászok. Ti is most érkeztetek meg Downhangbe? – kérdezte az egyik kereskedő.
- Igen. Megtudhatjuk a neveteket? Én Leon vagyok, barátom pedig NightHunter. – csatlakozott be Leon a társalgásba.

- Mi pedig Valentine és Endrom vagyunk. Idefele jövet öt földszellem megölte a tevémet, de Endrom tevéje életben maradt. – mutatkozott be Valentine.

- Ebben a városban mi már semmit sem tehetünk. Induljunk tovább! Kereskedők, velünk tartotok? – kérdezte NightHunter, azzal odasétált Endrom tevéjéhez, és megsimogatta a jószágot.
- Természetesen! Hová szólna kalandunk? – kérdezte a két kereskedő szinte egyszerre.

- A Dungeonba. A tolvajok lelkének szelencéjét kell megszereznünk. A jangani hercegnő bízott meg minket ezzel.

- Értjük. Induljunk hát! – szólt Valentine, azzal a négy kalandor elindult a Dungeon felé.

De még nem tudták, milyen sok kaland és rejtély vár rájuk.