Leon kopogtatni kezdett. Csaknem egy perc múlva odalépett mellé egy férfi.

- Segíthetek? Az enyém a bolt. – majd nyitotta is ki a zárat, a kövér, zöld ruhás úr.

- Kérem, segítsen! Skorpióméreg ellenszer kellene.

- Hozom. Gondolom sürgős. Megkapja tőlem ingyen, ha jól emlékszem maga mentett meg egy vörös skorpiótól. – mondta hálálkodóan az árus, majd bement a boltba és kutatni kezdett a polcokon. Rövid időn belül megtalálta az ellenszert, majd odavitte Leonnak a fiolába töltött kotyvalékot.

- Köszönöm. – hálálkodott Leon, majd futott kifelé eltarolva mindenkit az útjából, majd felpattant a lovára és indult is volna.

- Várjon! Kiabált utána a bolt tulajdonosa, majd besétált az üzlete mellé.

Leon nem akart várni, indult is volna tovább, de úgy érezte, megéri várni.

Az kövér tulajdonos egy rénszarvast húzott maga mögött.

- Ő itt Rudolph. Vele menj! – majd a jámbor állat lehajtotta a fejét hűséget mutatva.

Leon leugrott a lováról, felszállt a szarvasra, és rögtön indult is el vele. Egyensúlyoznia kellett, mivel nem volt az állaton nyereg, az pedig csak úgy ugrotta át az embereket, hogy minél gyorsabban elérje a város kapuját. Olyan gyorsan lépkedett a szarvas, hogy Leon nem tudta követni a szemével, hogy hol tartanak. Korábban visszaérhetett az ellenszerrel, ezért örült.

Félúton járhatott, amikor meglátta NightHuntert felé sétálni, Elendyrrel a kezében. Lelassított, majd megállt. Kérdően nézett a társára, szeméből a könny kicsordult.

- Kettőnknek kell továbbvinnünk a nefritet, Hotan nem várhat. Temessük el hozzá méltóan.

- De miééért? – kiabálta dühtől izzó hangon Leon.

A sivatag skorpióföld felöli oldalán eltemették a gyönyörű, nemrég kihunyt testet.

Leon a temetésen fogott egy kavicsot, és olyan messzire elhajította Downhang felé, ahogyan csak bírta…

Majd tovább indultak útjukra.