Haladt kifelé a három lovas a városból, nyugat felé. A bölcs NightHunter
elől lovagolt, tisztította a karaván útjába eső szellemeket. Leon Elendyr,
a kereskedő mellett lovagolt, remélve, hátha elnyerheti a kegyét.
Útjuk Hotanba, vezetett, ahol a két vadásznak meg kell szerezniük a
tolvajok szelencéjének a kulcsát, hogy kiszabadítsák legfőbb ellenségük
lelkét. Kiérve a városi útról újra szemük elé tárult a végtelen sivatag.
Hatalmas, léptükkor földdübörgést hallatszó kőszörnyek között haladtak el
óvatosan, nehogy baja essen az Elendyr által szállított nefritnek. A
kereskedő megbízást kapott, hogy szállítson downhang bányáiból értékes
nefritet. Hotan új fejlesztéséhez ez nélkülönözhetetlen. Nefrit kőből
lehetővé teszik, hogy gyorsabban kapcsolatot teremthessenek a külvilággal,
átteleportálva egy másik településre. Ez a szerkezet csupán csak emberek
teleportálására volt képes. A két vadász nem tudta, valójában milyen
értékes árut is kísérnek.
- Merre haladjunk tovább? - kérdezte Leon. - A frissítést ígérő Oázis, vagy
a halott szurdokon keresztül.
- Úgy vélem az Oázis felé biztonságosabb lenne. - fordult is rögtön dél
felé NightHuter. - a többiek szó nélkül követték.
Elérték azt a határt, amin tovább még egyikőjük sem járt. Nem tudták, hogy
az Oázis felé vezető úton skorpiók élnek. Azok eleinte szelídnek tűntek,
könnyűszerrel megölték őket a karaván útjából, de nem figyeltek eléggé.
Mögülük az egyik skorpió rávetette magát a kereskedőre. A Leon rögtön
odaszaladt és megölte az Elendyrre támadó szörnyet.
- Haladhatunk tovább? - kérdezte nyugtatóan Leon.
- Várjatok! Megmérgezett.
(folytatása következik)