A sivatag közepén új nap virradt. A város fogadójából kilépve, Leon érezte, szép napnak néznek elébe. A szél kellemesen hűsítette a már reggelre megérkezett forróságot.

Leon szemében megcsillant egy nő, aki a szökőkútnál ült. Észrevette, hogy tekintetük egymásra szegeződik.

A vadász csak állt, és várta, hogy történjen valami, majd néhány lépést közelebb ment, így már csak pár méter volt köztük a távolság. De abban a pillanatban NightHunter lépett oda a hölgyhöz.

- Nos kisasszony, felkészült az útra? Beszerzett mindent, amit kértem?

- Természetesen. – mosolygott vissza kedvesen a nőszemély.

- Had mutassam be barátomat, és egyben a megmentőmet is, Leont.

Leon csak kérdően nézett vadásztársára, igazságtalannak érezte, hogy NightHunter már ismeri a hölgyet.

- Leon, ő itt Elendyr. Kereskedő. Megkérdezte, hogy velünk tarthat-e, erre mondtam, hogy te biztosan örömét vennéd egy ilyen csinos hölgy társaságának. – kacsintott rá társára. – Nos én megyek is, hozom a lovakat. – haladt el mellettük, majd vigyorogva mormogta Leonnak:

„Ki korán kel, kereskedőt lel!”, majd haladt is tovább az istálló felé.
(folytatása következik)