Futott a két vadász, követte őket a nekik hálával tartozó chakji. Felérve az Északi-kikötőhöz a száraz sivatagban a hatalmas porfelhőtől szinte semmit se láttak, de fülükben hatalmas léptek hangja zengett. Továbbfutottak a hang irányába, felmásztak egy szikla tetejére, és megpillantották a zaj forrását.
Chakjik munkások tízezrei sorakoztak, harci ruházatban. Látszott rajtuk a gyengeség, hiszen az életükhöz szükséges vizet már csak a föld alól tudtak szerezni, egy nemrég felállított kútból. A vadászokat kísérő chakji gyorsan elfutott, egy pompás ruhában lévő, hatalmas fajtabelijéhez. Gondolhatóan ő volt a vezérük. NightHunter és Leon csak üresen, reménytelenül bámultak, hogy, bármennyi chakji is harcol, főleg ilyen állapotban, nem sok esélyük van az Északi-kikötő hadseregével szemben.
A chakjik vezetője a sor végén elkiáltotta magát, felszólítva a munkásait az indulásra. Dübörgött a föld a lépteiktől, egyre nagyobb lett a porfelhő. Gyenge minőségű, túlméretezett páncélzatuk csattogott vézna testükön, mintha nem is rájuk szabták volna. Leon befutott közéjük, lépést tartott a sorral, bár NightHunter még mindig csak rosszallóan nézett és ő a másik irányba indult.
Az Északi-kikötőnél a chakjikat egy jól kiképzett, erős hun katona várta, a kikötő urával, Tanggal együtt. Az egész chakji sereg megtorpant, lárván, hogy csak ketten őrzik a gátat, még Leon is értetlenül tekintett az őket fogadó „seregre”. Abban a pillanatban az Északi-kikötő ura megölte a maga mellett álló hun katonát.

- Most már csak egyedül maradtál, bár nem tudom miért ölted meg a segítődet. Ereszd át a vizünket! – szólt a chakjik vezetője.
- Nem lehet! – majd Tang tüstént mormolt valami szöveget.
Hatalmas fénysugár keletkezett, a földön fekvő hun katona szellemként újjáéledt, és a túlvilágról több száz más szellemmel visszatért. Megbosszulva halálát, rátámadt az őt felélesztő Tangra… (folytatása következik)