A palota termében emberi csontok hevertek, a fehértigrisek bundája vérben ázott.

De valamilyen oknál fogva nem támadtak a vadászra. Egy-két lépés megtétele után a vadász mögött bezárult a kapu, és csak az égő fáklyák pislákoló fényében izzott a terem.

Vadászunk éles látására hagyatkozva végigpásztázta az igencsak rémisztő erődöt, és észrevett két áldozatot. A vadász úgy gondolta, hogy a gyorsiramú szöktetés lenne a legcélravezetőbb. Nem is habozott sokat, keresztülfutott az emberi koponyákból kirakott padlón, és egy határozott mozdulattal elvágta a két fellógatott ember kötélcsomóját.

Ebben a pillanatban egy földrengésszerű erő rázta meg a várat, és egy nőies, mégis erőteljes hang így szólt:
- Ki az a balga ki palotámba merészkedik!? - A hang hangos

és erőteljes volt, hogy még a vadász bedugott füle ellenére is tökéletesen halotta a kérdést. A hang irányába fordult. A tulajdonosa a sötétbe burkolódzott, és csak zöld szempárja világított a sötétben. A vadász ekkor így szólt:

- Mutasd magad! Had lássam e erőteljes hang tulajdonosát! Erre a zöld szempár közeledni kezdett, és lassacskán az égő fáklyák fényt vetettek a lény alakjára.

- A tigrislány! Szólt riadtan az elrabolt gyermek.

A vadász nem akart hinni a szemének. Egy fiatal, macskaszerű lény volt az, nem éppen bíztató karmokkal és fogazattal.

A lény egy gúnyos vicsorgás után így szólt:
- Nos vadász… Híred már megelőzött, és őszintén megkell, hogy mondjam, farkast még nem ettem! - elővette vérben ázott kardját, és a vadászra támadt… (folytatása következik)